A hosszú hétvége ideális alkalom lenne az olvasatlan feedek rohamának visszaszorítására, de valahogy mindig úgy alakul, hogy utána még több van, mint előtte volt. Egyszerűen képtelenség kordában tartani a különböző inboxokat és tennivalókat. Az ember mindig optimista, ha arról van szó, mire lesz képes majd a jövő héten, tervei mindig nagyobbak teljesítőképességénél - erről nem tehetünk, ez kódolva van az emberi természetben, jó mélyen, kiírthatatlanul. Ezért görgetünk magunk előtt egy egyre nagyobb hógolyót todo-kból, olvasnivalókból, levelekből, félkész projektekből. És ez a halom egyre nagyobb lesz, míg a végén, amikor már puszta méretével is bénítja munkánkat, egyszerűen az asztal alá söpörjük és újra kezdjük, ugyanúgy.
Pedig a realitás az, hogy nem tarthatjuk rajta a szemünket mindenen, ami fontos, egyszerűen nem tudjuk tartani az ütemet. Két alapstratégiánk lehet, lehetünk szakbarbárok - egy témában mélyen akarunk elmerülni, mindent tudni - vagy polihisztorok - mindenből a felszínt karcolni - (a két stratégia persze sohasem tisztán alkalmazandó, hanem keverve). A szakbarbárnak könnyebb, mert jobban fókuszálhat, de az állandó változás kényszere őt is űzi, a szakterület fogalma ugyanis időben nem létezik, nem állandó, hanem korral relatív, folyton transzformálódó valami. A világ egy nagy karfiol, ahogy fraktalizálódik minden, a leghajszálvékonyabb niche is egyre duzzad és egyre több ágra bomlik, mindig újabb alterületre kell specializálódnunk, ha valahol tökéletességet szeretnénk elérni. Öt évvel ezelőtt mindent lehetett tudni a blogokról, elég volt néhány meghatározó forrást követni - ma már ez egy egész univerzum. Vannak persze alterületek - vagy alterületkombinációk -, amiket ma is lehet uralni, de ezek is csak ideig-óráig alkalmasak arra, hogy lefedjük őket, napról napra több új forrás, információ, feed keletkezik belőlük is, elborít, betemet. És akkor nem beszéltünk még arról, hogy az ember élete többdimenziós, többet jelent egyetlen szakterület követésénél.
Mit tehetünk? Kathy Sierra szerint van néhány módszer arra, hogy megpróbáljunk lépést tartani (csak feedekről lesz szó), de mielőtt belevágnunk, tudatosítsuk magunkban, hogy ez nem több, mint szemfényvesztés, illúzió, valójában sosem leszünk képesek elérni célunkat, csak többé-kevésbé megközelíteni azt. Mindig lesznek feedek, amiket nem olvasunk végig, mindig lesznek fekete lyukak, mindig bűntudatot fogunk érezni.
-
Válasszunk megfelelő eszközöket! - Vegyük axiómának, hogy a világon nem létezik tökéletes aggregátor. Egyrészt az emberek nem egyformák, de még ha létezne is egy ideája a feedolvasó embernek, akkor sem találnánk meg a megfelelő eszközt hozzá. De meg kell tennünk mindent, hogy a számunkra legmegfelelőbbet megtaláljuk - ez olyan befeketetés, ami hosszú távon nagyon sok megtakarítást tud összekumulálni nekünk.
-
Olvassunk zömítve! - Létezik pl. egy szolgáltatás, a getAbstract, ami szakkönyvekből néhány oldalas kivonatot készít, persze pénzért. Borzasztó arra gondolni, hogy ez lenne az út, félműveltnek lenni szakmailag is legalább olyan otrombaság, mint a 100 híres regényt olvasni az eredetiek helyett, de arra jó lehet, hogy kizárjuk azokat a könyveket, amiket biztosan nem érdemes elolvasni.
-
Próbáljunk meg leiratkozni a felesleges feedekről! - Ez nagyon nehéz, egyrészt az olvasott feedek száma értékmérő, saját magunk számára is (mutasd meg feedjeid, megmondom, ki vagy!), de bevethetjük pl. olyan vitákban, ahol kifogytunk az érvekből - mert mi van annál meggyőzőbb, mint az, hogy mi 200 feedre iratkoztunk fel, vitapartnerünkről pedig tudjuk, hogy csak 100-at olvas (és abban már Scott Adams blogja is benne van). Feedekről leiratkozni mindazonáltal borzalmas kín, de ha látjuk egyikről-másikról, hogy már hetek/hónapok óta nagyon rossz a jell/zaj aránya, fogunkat összeszorítva tegyük meg, közben gondoljunk arra, hogy a megtakarított időben egy erősebb feedet olvashatunk és ezáltal többek lehetünk.
-
Szüntessük meg a redundanciát! - A fontos híreket mindenki megírja. De ki az, aki csak ezeket írja meg? Ha az ilyen feedeket kidobjuk, nem veszítünk információt. nyerünk viszont időt, amit eredetibb forrásokra pazarolhatunk.
-
Osszuk szét az olvasnivalót! - Nem kell nekünk elolvasni mindent, használjuk ki a blogoszféra alapmechanizmusait, ha van egy jó blogger, aki egy szűk területet elég jól lefed, valószínűleg elég őt olvasni az eredeti források helyett. Ugyanígy, ha vannak hasonló érdeklődésű blogger ismerőseink, kollégáink, megtehetjük azt, hogy szervezettséget viszünk a feldolgozásba, területfelosztással, témafigyeléssel.
-
Ismerjük fel, hogy a bulvár nem információ! - Valójában persze az, de túl sok áttétellel. El kell döntenünk: szórakozni járunk az aggregátorba, vagy azért, hogy többet tudjunk meg a világról? (Illetve annak általunk ökényesen kiválasztott szűk szeletéről.)
-
Ne legyünk túlságosan szakbarbárok! - Meg kell találni a szakbarbárság és (az eggyel szélesebb területen érvényes) polihisztorság közötti egyensúlyt. Három redundáns forrás közül bátran áldozzunk fel egyet, és olvassunk helyette egy kicsit távolibb, nézőpontszélesítő feedet. Ne feledjük, hogy szakbarbárnak lenni a könnyebb út, polihisztornak lenni viszont értékesebb.
-
Legyünk realisták az olvasási kapacitásunkat illetően! - Sokkal bátrabban dobáljuk ki - raktározás, görgetés helyett - a 'fontos, de mégsem annyira, majd talán később' típusú posztokat! Jóval messzebb jutunk egy agresszív szelekciós technika permanens alkalmazásával, mint azzal, hogy egy idő után - amikor már tényleg kezelhetetlen a tömeg - kényszerből mindent olvasottá állítunk, válogatás nélkül.
-
Amikor épp írunk, képzeljük magunkat az olvasók helyébe! - Mindig gondoljunk arra, amikor blogot írunk - tehát amikor mi vagyunk a túloldalon -, hogy az olvasóink ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint mi. És le fognak iratkozni a feedünkről, ha nem vagyunk elég informatívak, pontosak, stb. Rettegjünk, jót tesz.
Tehát mégegyszer: próbálkozni érdemes, de a sikerben hinni nem szabad, inkább biztassuk magunkat azzal, hogy a többieknek sem sikerül. Így sokkal könnyebb lesz lemaradni.
Utolsó kommentek