we, the media

Minden világok kedvenc blog hosting providerjét, a tipográfusból kiugrott bizniszmen Dean Allen  TextDrive nevű cégét felvásárolta a legújabb startup, a Joyent - olvasom a Joyent press release-ben (a minden idők.. kezdetű részt én írom!).

A valóban web1.0 nevű similant névre keresztelt cég (ahol olyan faszik dolgoznak többek között, mint John Gruber vagy design oldalon Cameron Moll) számomra érthetetlen biznisz modellel rukkolt elő nemrég: dobozos egységben open source fundációkra építve egy munkacsoportos megoldást készítettek. Gyakorlatilag be kell csak dugni és működik. Mail, keresés, file szerver megoldás kis cégeknek. Dobozban. 2006 elejére ígérik a hosted szolgáltatást, arra kívácsi volnék.

Sztahanov: azért ezzel a 'kedvenc' jelzővel óvatosabban bánnék, nekem úgy tűnik, a TextDrive meglehetősen rosszhírű szolgáltató.

A BusinessWeek egy belső memó birtokába jutott. A memót bizonyos Chris Jones írta, aki top-exec-windows tudás birtokában azt állítja, hogy 2006. augusztus 31-ig elkészül a kód (RTM), tehát már a 2006-os karácsonyi szakaszban használatba vehető lesz az operációs rendszer.

sztahanov: a másik kezével pedig elvesz, azaz mai hír, hogy a tervekkel ellentétben mégse lesz idén új Vista béta, mert inkább minőségi rilízek kellenek, mint naptáriak, mondja a Microsoft.

(via /.)

Nick Denton megosztja (nemcsak) szoftveres túlélőkészletét - ő ugyan startup kitnek nevezi, gondolom azért, mert ezzel az eszköztárral el lehet indítani egy startupot, olcsó és egyszerű, szóval semmi Microsoft Project vagy hasonló nincs benne, hanem főleg net-alapú (web is the platform!) free vagy budget cuccok. Illetve a végén pár nem szoftveres szolgáltatás, ügyvéd, VC, stb is becsúszik, ezek innen kevésbé érdekesek.

Van közöttük jópár, amit én is használok (bár érződik, hogy a hangkommunikációs igényem elmarad a fejlett világétól), néhányat viszont még névről se ismerek, túrni kell.

Megint számháború dúl a blogoszférában, ezúttal - az amúgy nem hülye - Om Malik csap bele a lecsóba, és a Business 2.0-n megjelent cikkében meglehetősen leegyszerűsített értékelési módszert használ, amit aztán a többiek megugatnak, így megy ez.

Malik kb. azt mondja, hogy most, hogy az iparág magához tért a dotkombuktából, a dolgok visszaállnak a régi kerékvágásba, nézzük tehát megint azt, hogy egy látogató mennyit ér (a dotkom lufi idején ez több száz dollárt is jelkenthetett). Nem indokolja különösebben, hogy miért kéne ezt nézni. Azután veszi a közelmúlt nagyobb bevásárlásait, és kiszámolja, hogy egy (havi) látogató értéke 38 dollár. Merész!

Persze itt nem hagyja abba, hanem egy táblázatban (ld. kép) lehozza az aktuális nagymenők általa kiszámolt értékelését. Röpködnek a százmillió dollárok, juhéj! A Boing Boing 34 millió dollár! (Szerényen megjegyzem, hogy a sztahanov értéke is egymillió dollár felett jár Malik szerint, haha!)

A számolással nem ért egyet John Battelle, Darren Rowse töpreng - mostanában úgy érzem valamiért, nem nagyon érzi ő ezt az egész blogbizniszt, keressen vele bármennyit, mindegy - Richard McManus is kételkedik, de mindenki kommentálja (és nevet rajta).

Jason Calacanis nem lacafacázik, abszurdnak minősíti a számítást és leszögezi, hogy az a Weblogs Inc. eladásánál az értékmérő a bevételtermelő képesség volt, nem pedig a látogatószám. A bevételtermelő képesség viszont látogatónként éves szinten 1-3 dollár között mozog, úgyhogy abba lehet fejezni a lufifújást. A Boing Boing értékét 0.5-3 millió dollár körülre becsüli, de hozzáteszi, hogy 3 millió dollárból nem feltétlenül venni, hanem inkább csinálni kellene hasonló tartalmat.

Ez az egész eyeballs-dolog, it's sooo ninetynine.... Ma egy blog értéke nagyon sok különböző tényezőből áll össze, ezek közül a látogatottság a legkevésbé fontos, ami többet számít, az a Technorati rank (befele mutató linkek), téma, olvasók elkötelezettsége, és minden internetes szájtok értékmérője, a bevételtermelő kapacitás - és még sok minden más.

Jason Calacanis okosakat ír az AOL Journals hirdetéseivel kapcsolatos botrányról. Elmondja kb. ugyanazokat az okokat, amiről már mi is írtunk, de ő az igazi problémának a kommunikációt látja.

Botrányok történnek, ezzel nincs semmi baj, azonban kritikus, hogyan kommunikál ilyen esetben a Vállalat a Fogyasztókkal. Az AOL PR a következő közleményt bírta kiízzadni magából a felháborodás hatására:

“The decision to implement banner advertising on AOL Journals is consistent with our business and advertising practices.”

Fú, apám! A bloggerek utálnak robotokkal beszélgetni, mondja Calacanis, ők élő embereket, lehetőleg bloggereket akarnak a vonal túlvégén hallani. Mena Trottot hozza pozitív példának, aki a Six Apart eddigi két nagyobb és számtalan kisebb baklövését nem PR-eseinek robotkommunikációjával próbálta lerendezni, hanem kiállt a nép elé, és saját blogján bevállalta a dolgokat. Brutálisan őszintének kell lenni, ez kell a népnek. A Six Apartnak megbocsátottak, Mena hős a bloggerek szemében. A kendőzetlen őszinteség jutalma ugyanis a hitelesség.

Hát az AOL ebben nem volt erős - mondjuk nemcsak most, hiszen hírhedten nem az, igazi arrogáns nagyvállalati kultúrája és kommunikációja van. (Ezt persze Calacanis mint AOL-alkalmazott nem állíthatja.)

Calacanis végső állítása az, hogy a hirdetéseket azonnal le kell venni, meg kell ígérni, hogy ilyet többet soha, meg kell jutalmazni a visszatérő bloggereket, etc. Kérdés, hogy hallgatnak-e rá az AOL-nál.

A Google olyan új Adsense hirdetéseket tesztel, ahol a szokásos szöveg alatt egy némileg változó háttér látható, ld. a képen. (A szöveg a kép felett a szokásos stílusban.)

Bár a mozgás láthatóan szándékosan visszafogott, én személy szerint nagyon utálnám, ha megpróbálnák visszacsempészni ezt a súlyosan antiergonómikus hirdetési formát - mozgó objektumok mellett lehetetlen nyugodtan végigolvasni egy bekezdést. (Remélem, mindenki tisztában van vele, hogy ezt a képet elrettentésnek szántam ide :-)

A Google-nak köszönhetjük, hogy az Internet értelmesebb része megszabadult a villogó flashes hirdetés-rémségektől. Nem szeretnénk, ha ez visszafordulna most, halló!

Néha azt gondolom, jó lenne, ha Jakob Nielsen a Google-nak dolgozna.

Update: nos, valójában a Google-nak (is) dolgozik (member of technical advisory board). Thx, GG.

(via Jensense)

A New york Times cikket közöl a blogoszférába áramló hirdetési pénzekről, ami (mármint a cikk és a téma is) több dolog miatt érdekes.

Az első fontos dolog: ez az első nyilvánosságra hozott adat arról, mekkora összeg áramlik a vállalatoktól a bloggerek felé: 50-100 millió dollár az idei becslés. Az adat Charlene Li-től származik (Forrester Research), akinek hiszek, mivel van blogja (nem ám, igazából azért hiszek neki, mert süt az okosság abból, ahogyan ír).

Az nem annyira hír, de fontos, hogy a vállalatok már érzik, jelen kell lenniük a blogoszférában is. (Vagy ha valakinek hír, akkor tessék.) És persze a másik oldal: a bloggerek egy-két éve kezdik pedzegetni, hogyan tudnának reklámbevételeket termelni blogjukkal.

A blogos hirdetések pionírkorszakának tekinthető idei évben az autós hirdetések tűnnek nagyon sikeresnek és hatékonynak blogokon, több sikersztori is van (ezekről sajnos lusta voltam írni az elmúlt két hónapban). Összvolumenben természetesen a bulk hirdetéseké (AdSense, Chitika, etc.) az oroszlánrész.

És akkor a kínzó kérdés: megőrizhető-e a blogok függetlensége? Vagy saját gyeremeke (a hirdetés) fogja felfalni azt? Ez egy ördögi kör, a blogokon ugyanis azért hirdetnek, mert az emberek bíznak a blogokban, az emberek viszont azért bíznak a blogokban, mert azok függetlenek. Na most ha hirdetnek egy blogon, akkor a függetlenség - látszatban biztosan - csökkenni fog. (Épp ezért logikusak a bulk hirdetések a blogokon, de most épp az 'igazi' hirdetések előretöréséről van szó.)

Aztán az is ott van, hogy a hagyományos média erősebb szabályozottsága és koncentráltsága lehetővé teszi, hogy ott legyen valamilyen reklámetikai kódexszerűség - elméletben legalábbis, a gyakorlatban láttunk már karón varjút, sőt gyakorlatilag ötpercenként látunk. A blogoknál nincs policy, a bloggerek boldog szabályozatlanságban élnek. Ergo két blogger nem biztos, hogy ugyanúgy fog egy hirdető extra kéréséhez hozzáállni.

Na hát ez az a része a Lostnak, amit nemcsak hogy nem láttunk még, de meg sincs még írva.

(via Steve Rubel)

Az egy örökzöld konfliktushelyzet szolgáltató és felhasználó között, hogy az ingyen kapott szolgáltatásért cserébe a szolgáltató rakhat-e hirdetéseket a felhasználó oldalára (tehát pl. ha valaki blogot vezet egy blogszolgáltatáson). A józan közvélekedés általában az, hogy persze, én azért hozzátenném, hogy ésszel kell csinálni, de vannak olyan vélemények is, hogy a szolgáltatónak a reklámbevételeket meg kellene osztania a tartalmat az oldalra felpakoló felhasználóval (volt erről szó régebben itt).

Most az AOL saját blogszolgáltatása, a 600,000 blogot futtató AOL Journals körül van vihar, mivel váratlanul hirdetéseket pakoltak fel oda és úgy, ahova eddig nem szoktak (nagyok, villognak, színesek, szóval megölik az oldalakat). Persze papíron a jogot eddig is fenntartották, az igazi baj az 'elefánt a porcelánboltban' típusú viselkedéssel van, a hirdetéseket ugyanis úgy sikerült elhelyezni, hogy azokat nem lehet pénzzel kiváltani, a fizetős felhasználóknál is megjelennek (sőt, talán csak az AOL saját felhasználóinál, a részleteket nem fogom pontosan). Áll persze a bál, minden van, ami a jó hangulathoz kell, ordítozás, búcsúzkodó bloggerek, bojkotthirdetés, kellemetlen cikk a Washington Postban.

Egy vállalat PR osztályának 2005-ben trendi, korszerű lázálma nem más, mint egy csorda dühös blogger, akik épp most orroltak meg a cég valamelyik terméke vagy szolgáltatása miatt. Ma már külön szakma az, hogyan kell kezelni ezeket a szituációkat (kérdezzétek Steve Rubelt), mert általában bizony nagyon rosszul kezelik őket a blogoszféra erejéhez nem szokott cégóriások (csak annyit mondok, Kryptonite). De hát az AOL egy olyan cég, ami épp most csengetett ki egy kalap pénzt azért, hogy demonstrálja, igenis nyitott a blogoszféra felé, szeretné magához ölelni a bloggereket, amennyire az lehetséges.

Egy lépés előre, kettő hátra.

(Pontosabban három hátra, nem írtunk az AOL egyik másik orbitális melléfogásáról, kb. egy hete két reklámrobotok telepítettek az összes AIM felhasználó buddy-listájába, de ebbe most ne menjünk bele.)

(via The Blog Herald)

Míg a régi szép időkben - a Web 1.0-ban, igen - minden az USA-ban történt, mára a hely kezdi jelentőségét veszteni. Ez azért  meglepő csak, mert elméletben az internet mindig is módot adott arra, hogy mondjuk egy csapat tagjai a Föld különböző pontjain dolgozzanak, de a gyakorlatban ez mégsem volt annyira általános. Most viszont.

Az A-listás blogokat olvasva az embernek sokszor fogalma sincs, hogy hol írják őket, utánanézve pedig az derül ki, hogy nagyon sok ausztrál, Új Zéland-i, német, indiai, kanadai, stb. blogger áll mögöttük. A bloghálózatok természeseten könnyen globalizálódhatnak, erre jó példa a b5media. A vállalkozásoknál, startupoknál van precedens arra, hogy csak a cég fele van az USA-ban, a másik pl. Indiában dolgozik, de ez még nem általános.

Dan Grossmann viszont azt írja egy WSJ-ben megjelent cikk alapján, hogy itt az ideje a munkaerő kihelyezésének is. A WSJ szerint ugyanis a Szilícium-völgy cégóriásai (Google, Yahoo!, Amazon, eBay, stb.) olyan ütemben és erővel szívják fel a tehetséges munkaerőket, hogy a startupok nehezen tudnak versenyképesek maradni velük. Mivel a mai helyzet alapján ez a tendencia még jó ideig így marad, a Szilícium-völgy technológiai vállakozásai rá lesznek kényszerülve egyre több völgyönkívüli munkaerő foglalkoztatására.

Az nem alternatíva, hogy maguk a cégek elköltözzenek Kaliforniából, egyszerűen van az IT üzleti életnek egy olyan szocializációs vonala, ami nagyon erős személyes kapcsolatokra épül, ld: Is Web 2.0 just one big party?

Bevallom, az elején nem hittem a millió dolláros honlapban, de 630,000 dollárhoz közel már semmiképpen nem lehet buktának nevezni a történetet. A WSJ ír róla most éppen, ami érdekes belőle, az az, hogy akik hirdettek az oldalon, nem jártak rosszul, van értékelhető átkattintás. Az kisebb meglepetés, hogy a szánalmas másolatoknak nem megy fényesen, hiszen itt nem egy működő üzleti modellről van szó, hanem arról, hogy Alan Tew azt használta ki, hogy neki jutott valami először az eszébe, és a dolog hírértékét, a körülötte keletkező hájpfaktort aratta le.

(via Google Blogoscoped)

Koincidencia vagy sem, de a Microsoft is tegnap jelentette be SSE (Simple Sharing Extensions) nevű specifikációját, ami kétirányúvá alakítja az RSS-t. Tehát a feedben immár nem csak egy irányba lehet küldeni az elemeket, hanem szinkronizálni lehet, megosztani őket kettő vagy több összelinkelt forrás között. Ráadásul Creative Commons licensz alatt jött ki, a Microsoft teljesen megőrült.

SSE FAQ, Ray Ozzie (Microsoft) bejelentő posztja, itt pedig Dave Winer teszi fel a kérdést, hogy mi tartott ennyi ideig.

(via Techcrunch)

Jeff Jarvis azt írja, hogy a smarter way bizony a Yahoo!-nak az a stratégiája, hogy minél több független bloggal próbál kapcsolatokat kiépíteni. Persze ezt az AOL blogfelvásárlós stratégiája ellenében mondja - mivel egyszerűen túl sok blog van ahhoz, hogy megvehesd őket. Calacanis  szerint viszont Jeff egy okostóni, aki a partvonalon túlról szereti megmondani a frankót, és persze azzal riposztol, hogy az ő blogjai immár komoly médiabrandek, nem pedig énblogok, amikből milliók vannak.

Michael Arrington kicsit az ellenkezőjét mondja, mint Jeff Jarvis, szerinte a nagyok csak kontrollált minőségű tartalmat hajlandók maguk alá integrálni, ergo csak relatív kevés számú blogot húzhatnak magukhoz.

De az is ott van a levegőben, hogy amikor egy nagy bevásárol egy bloghálózatot, akkor szinte biztos, hogy annak lesz olyan eleme, amit nem lehet beilleszteni a nagy meglévő tartalmi policyjába. Konkrét példa erre a Weblogs. Inc. HackADay blogja, ami kimaradt a felvásárlásból, de a Yahoo! valószínűleg a Gawker Fleshbotját sem tudná integrálni, ebből a szempontból jobb a lazább kapcsolat, a nagyobb függetlenség.

Ha már a kontroll, a Yahoo! bizony kontrollálja a Gawkerből átvett tartalmakat, még ha a cenzúra olyan buta is, hogy maga paródiájává válik, a képen látható, hogy a Dick szót kicsillagozták az amerikai védelmi miniszter nevéből, lol. Itt lehet megnézni a Yahoo!-n.

Végül Calacanis azon sír, hogy nem hívták meg arra a Yahoo!-Gawker-Huffington közös bulira, ahova sajnos engem se, node őt meg szokták, és egyébként is a Nick már nem szereti őt. (Képek a buliról itt.)

John Battelle a tegnapi New York Timesban immár sokadszor próbálja megfogalmazni, hogy miért nincs új lufi. (Mindig kicsit máshogy mondja, de azért a lényeg visszaköszön.) A tegnapi négy érve az, hogy:

• Ez a web nem az a web (persze, ezért hívják 2.0-nak, haha.) Sokkal hatékonyabb, mert jobbak a technológiák, több a szélessáv, olcsóbbak a nagy tömeget kiszolgálni képes szerverek. Fontos elem, hogy a nyílt forráskódú technológiák beértek, gyakorlatilag minden feladatra lehet jó kiindulási alapot találni, nem kell drága szoftvertechnológiát venni, a fejlesztési ciklusok is rövidebbek. Az új webes vállalkozások így sokkal kevesebb pénzből indulhatnak ma neki, mint a múltkori lufi-érában. (Természetes, hogy közülük sok elhullik majd, hiszen nagyon sok hasonló szolgáltatás van, de akkor sem milliós veszteségekről lesz szó.)
• Nem a befektetők, hanem a vállalkozók és a geeknépség hajtják előre ezt az új fellendülést. Ez pl. azt jelenti, hogy nem a pénz az egyetlen prioritás, a web 2.0 alkalmazásainak van egy erős misszionáriusi vonulata is. De a lényeg persze az, hogy a fejlődés iránya nem csak és kizárólag a ROI maximalizálása, egészségesebb fejlődési utakat lehet választani.
• Jól lehet keresni végre a weben - ez azt jelenti, hogy mindenhova eljutnak a látogatók. Az előző lufinál sok cég veszte volt az, hogy nem tudták magukra húzni a kritikus látogatótömeget, mert a web nem volt eléggé átjárható. A keresés fókuszba kerülésének további haszna is van, egyrészt rengeteg vállalat működik úgy, hogy a keresés valamilyen formája része az üzleti modelljüknek, másrészt az új, keresésekre épülő hirdetési rendszerek szinte tetszőleges webes szolgáltatás pénztermelői lehetnek, már azok kritikus, korai életszakaszában is.
• Nincs részvénykibocsátás - amennyi pénz kell az induláshoz, azt az angyalok és VC-k össze tudják dobni, nem kell IPO. Az igazi növekedés iránya inkább az, hogy egy erős szakmai típusú vállalat vásárolja fel a kishalat, mint mondjuk a Yahoo! vagy a Google - jó, nem mindenki annyira szerencsés, hogy a Google akarja felvásárolni, de vannak kisebb nagyok is. 

(via Jason Calacanis) 

Azt hiszem, most elpukkan néhány üveg pezsgő ufóföldön, mert a Google részvényeinek árfolyama elérte a 400 dolláros álomhatárt! Mondjuk én ezt már tegnap megjósoltam, azt hiszem, tőzsdéznem kéne.

Mondjuk tény, hogy a Yahoo! is ötéves csúcson zárt tegnap.

Hiába kötöttem be már hajnalban a mérőpontot, a Google új szolgáltatása nagyjából egész nap elérhetetlen volt. Ha valamire nem írják ki, hogy béta, akkor az már nem is működik? Valahogy megszoktuk, hogy a Google használható formában adja ki az új szolgáltatásokat - egészen kisszámú kivételtől eltekintve.

A Google Analytics 'forrása', az Urchin nem az első cég, amit a Google azért vett meg súlyos dollárokért, hogy aztán ingyen szolgáltathassa azt, ami eddig fizetős volt: ilyen volt a Picasa és a Keyhole (Google Earth) is.

Közben már beindultak a találgatások, hogy a Google vajon felhasználja-e majd az oldalak súlyozásánál azok nézettségi adatait, egyáltalán, mennyire fog belekukkolni a szájtok statisztikájába - de a Google egyelőre hevesen tagadja ezt.

Aludjunk erre még egyet.

A tervezett december 7. helyett valószínűleg egy vagy két hónappal később adja ki a Microsoft a Vista esedékes következő béta verzióját - bár még nem hivatalos a hír. A késés nem érinti a Vista végső változatát, de lehet, hogy a tervezett béták közül valamelyiket kihagyják majd, hogy behozzák a csúszást. A Vista papíron 2006 második felében jelenik meg.

Ha a reklámszakma blogokkal kapcsolatos edukációjáról (hogy van magyarul?) van szó, Calacanis mindenre képes:

So, here is my offer to any advertising agency, public relations or marketing firm, or company: I'll come speak at your company for free and tell you everything I know about blogging and how to make it work--for free. You provide the space, diet coke, and projector and I'm there. No sales pitch from us, our advertising revenue is doing just fine and we're sold out on many of our blogs at this point. I'd just like to get out there and learn, discuss, and debate these issues with folks.

Nem lehet számtalanszor hangsúlyozni: a blogok üzleti sikere nagyon függ attól, hogy a marketinges népek megértsék, hogyan működik ez az egész, mitöbb, elhiggyék, hogy van benne üzleti lehetőség. Ez a fajta misszionáriusi tevékenység - persze, sántít, mert nem önzetlenségről van szó - tehát elengedhetetlen.

Az amúgy nyugis Stephen Baker rantingol egyet az IT marketingszakzsargonja ellen és mélységesen egyetértek vele, mert a 'megoldás' szótól nekem is feláll a szőr a hátamon.

 "If you could spare a second, I'd like to tell you about an innovative suite of Java-enabled Web-service solutions."

 

"You don't say."

 

"It's customized for the SME sector. Plugs seamlessly right into your ERP backbone. Architecture-agnostic. Backward-compatible. So your legacy doesn't come up and bite you."

 

"That could hurt."

Bullshit bingó, ha  mond ez valamit.

Végre egy értelmes alkalmazás a Google Maps tetején: Rizikó! Vigyázat, az Opera nekem durván elszállt tőle, Firefoxot ajánlanak, és azzal nekem ment is valamennyire, bár még elég kezdetleges szegény. De potenciál, az van benne.

(via webpronews)

Az AMD már több processzort ad el a boltokban, mint az Intel, vov. Asztali gépekben sokkal többet, notebookokban azonban egyelőre nem tudja megszorítani a Centrinót. Persze az összes eladott gép piacán még az Intel vezet, mint ahogy az USA-n kívül is jelentősebb az Intel előnye, mint otthon, ráadásul ők egy processzoron többet is keresnek, mert drágábbak, mint az AMD, szóval van még mit behozni.

És ha már AMD, kikerültek a webre az első kémfotók az új Socket F foglalatról. Igen, sajnos ez hollandul van. De pár óra, és majd lesz angol, és akkor belinkelem azt. (Egyébként a több opteronos szerverekbe kell ilyen majd.)

Update: nem találtam jobbat, mint ezt sajnos.

(via Slashdot)

A Needham & Co. - Wall Street-i elemzőcég - szerint idén eddig egymillió Windows felhasználó tért át Macre, írja az Apple Insider.  Korábban az egész évre becsültek félmilliót - bár ez a modell csak az iPod-tulajdonos Windows-juzereket vette számításba.

Az áttérők általában erős konfigurációkat vásárolnak - megszokták a PC-k erősebb paramétereit. Fő áttérési oknak - természetesen az iPod által keltett hullámok mellett - a spyware és a vírusok kezelhetetlenségét tartják - ebből is látszik, hogy elsősorban a relatíve low level felhasználók érintettek.

Érdekes még, hogy a Needham azt jósolja, jövőre, ahogy az 1 inches merevlemezek kapacitása eléri a 20GB-ot, visszatér az iPod Mini - vagy valami hasonló.

Én egy megtértet ismerek személyesen, bár ő nem egyszerűen megtért, hanem misszionárius lett belőle - erre a trendre azonban a Needham nem tér ki.

(via tech.memeorandum)

15 másodpercre megint híres lehet a magyar: Kempelen Farkas híres sakkozógépe adta az ihletet az Amazon új szolgáltatásának elnevezéséhez. Az analógia onnan ered, hogy egy gép számára nem - vagy csak nagyon nehezen - megoldható feladatot emberi erővel végeztet el a Mechanical Turk. Zseniális ötlet egyébként, építsük fel a programunkat úgy, hogy az emberi munkaerőt is egy felhasználható modulnak vesszük.

A Turk esetében főleg képelemzési feladatok jöhetnek szóba, ezekhez a számítógépek nem nagyon konyítanak (és még jó ideig nem is fognak), tehát a 'van-e nagyfülű ember a képen?' típusú kérdésekre kell gondolni. (Vagy a CAPTCHA képek megfejtésére, bár erre a spammerek már működtetnek hasonló elvű hálózatokat pornószájtokra szétterítve.)

Szóval az egészben úgy működik, hogy az Amazon ad egy APIt, amit a programozók felhasználhatnak, egyszerűen egy függvényhívással helyettesítve az emberi tevékenységet. Van aztán egy webes felület, ahol azok, akik meg szeretnének oldani ilyen feladatokat (HIT - human intelligence task), egy egyszerű protokollal (böngész-kiválaszt-megold) megtehetik ezt - természetesen pénzt is lehet vele keresni, ennek 10%-át rakja zsebre az Amazon. (Már amikor megy a rendszer, most éppen nem bírja a terhelést vagy a magyar IP-t.) Vannak általános illetve bizonyos szakértelmet igénylő feladatok is (az összeesküvéselmélet azt mondja, hogy az egész dolog értelme az amerikai minimálórabér helyett annak töredékéért, a globális miniimálórabérért dolgoztatni embereket).

Emlékeztet ez a dolog engem a Google Answers nevű dologra, ahol más emberek helyett kereshetünk pénzért, az persze egy elég speciális felhasználás.

Richard Macmanus viccelődik a dologgal a Read/Write Weben: 'Click on my Google ads from time to time.'

Nem annyira meglepő hír, hogy mától az Ensight (Jeremy Wright blogja) és a The Blog Herald (Duncan Riley blogja) a b5media bloghálózaton belül működik tovább. Ők ugyanis az alapítók a probloggeres Darren Rowse-zal együtt - utóbbi betagozódásáról egyelőre nincs hír. A b5media egymillió körüli havi PI-je így kb. megduplázódik - bár ezt nehéz pontosan megmondani, lévén a hálózat meglehetősen dinamikus ütemben nő.

Másfél hónap működés után nekem úgy tűnik, hogy a b5media szekere jól megy, a gombamód szaporodó - sokszor kritikán aluli minőségű - bloghálózatok között meglehetősen sikeres az eddigi pályájuk.

A b5mediának meglehetősen profi a felépítése, iránya és kommunikációja - végül is három blogebrity áll mögötte -, jelenleg kb. 20 blogja van, ezek WordPress motorral futnak, ráadásul már az első hónapban néhány ezer dolláros kézzelfogható bevételt termelt (főleg - bár nem kizárólag - AdSense fut a blogokon). A szerzők nem fix pénzért dolgoznak, hanem bevételmegosztás van.

Egy helyen a legfontosabb dolgok a b5mediáról itt.

Update: kis késéssel a problogger is csatlakozott.

Végre lehet a Google-n is Creative Commons licensz szerint keresni - bár nem így hívják, hanem körülírják, megmagyarázzák. A Yahoo!-n már ezer éve volt ilyen, direkt CC hivatkozással, a Flickren meg pláne, ideje volt, hogy a Google is csatlakozzon - végtére is épp fundraising van a CC-nél, felfogható adománynak is.

Közben egy mellékszál arról, hogy miért nem rakok ki a sztahanovra CC badge-ot: mert nincs olyan, ahol az általam kiválasztott licensztípus rögtön látszik, csak univerzális, a karikás CC piktogrammal. Én viszont nem akarom, hogy el kelljen mennie a látogatónak egy távoli weboldalra megtudni a részleteket, hanem azt szeretném, hogy az ikonon legyen rajta az a két piktogram, amit kiválasztok, hogy első blikkre lehessen látni a licensz jellegét. Minek az egész piktogramozás, ha nem lehet így használni őket? Ez egy ergonómiai baklövés szerintem.

(Amennyiben van ilyen, csak én nem veszem észre a némileg kaotikus CC szájton, plz. mutassatok utat!)

(via szabad kultúra blog)

Ha komoly dolgokról (mint pl. pénz) van szó, Jason Calacanis és Nick Denton egyáltalán nem utálja annyira egymást, mint amennyire azt szeretik eljátszani a virtuában. Most pl. összefognak, hogy egy olyan közös blog directoryt csináljanak, ahol a hirdetők téma és nézettség - ez valószínűleg a SiteMeterrel lesz mérve - szerint egy helyen áttekinthetik a blogokat - igen, a fenekük alá kell tolni a széket, ha kell a hirdetés, márpedig.

A tervezetet - természetesen - a szószátyár Calacanis ismerteti blogján, nekem így ránézésre egy statgép-klónnak tűnik, de én menthetetlenül cinikus vagyok. Persze nemcsak a Weblogs Inc. és a Gawker lesz benne, hanem John Battelle Federated Mediája is, illetve az egész Weblog Ad Directory nyitott lesz, Jeremy Wright a kommentekben már jelentkezik is a b5mediával. És ha már kommentek, érdemes végigolvasni az azonnali ütésváltást Lockhart Steele (Gawker) és Calacanis között!

Ha működik a dolog, pozitív mellékhatásként végre naprakész statisztikákat láthatunk az összes nagy blogról. Éljen.

Van, amikor az ember napok óta készül egy posztra, de az anyag, amit meg akar írni, olyan terjedelmes és fontos, hogy csak görgeti maga előtt az egyre nagyobbra duzzadó hógolyót, aztán közben az Index lehozza a sztorit, ami azért égés.

Most nem az Index hozta le, hanem a kultplay, szóval olvassátok el itt a Forbes magazin bloggyalázási viharáról  szóló cikket, meglehetősen alapos és körbejárós, majd még azért leposztolom a magamét én is, ha hozzájutok, mert ezt nem lehet szó nélkül hagyni, de addig is.

Steve Rubel rukkolt ki ma (ami persze tegnap a jenkiknél) a nap okosságával:

Blogs are for real people. Flash web sites are for characters.

Mindezt annak kapcsán mondja, hogy a tegnapi The Blogging Enterprise konferencián kisebb vita alakult ki arról, hogy írjon-e blogot Jack In The Box vagy ne (ez amúgy egy reklámfigura, ld. a képen). Steve szerint maradjon csak a dobozban, a karakterek egy - legyen az akár marketing-kreálta - virtuális világban élnek, a blogok pedig a valóságról szólnak, oda kapcsolódnak, álljanak tehát mögöttük húsvér emberek. Hiszen a blogok egyik alappillére a bloggerek közti kommunikáció, emberek pedig nem tudnak közös témát találni egy karakterrel. (Kivételek mindig vannak, de ez a referenciapont.)

Persze kitalált figurával iratni egy blogot még mindig jobb, mint egy nem létező emberrel (ld. Tosh Bilowski esetét a blogoszférával), de rosszabb, mint igazi emberrel. Felesleges.