Az alvás sem olyan egyszerű dolog, mint amilyennek látszik.
Pár napja láttam pár posztot arról, hogy a kipihentség titka az, hogy mindig valamelyik alvásciklus végén kell felébredni. (Az alvás ugyanis kb. 90 perces ciklusokból áll, bár persze egyénenként változhat ennek időtartama.) Ezt a posztot most már nem persze találom, de van róla egy régebbi, alapos cikk itt. A lényeg az, hogy jobb pl. 6 órát aludni, mint nyolcat, ha sikerül elkapnunk a hatodik óra végén az aktuális ciklust záró könnyű alvás időszakot az ébredéshez. A baj csak az, hogy nekem ez sosem sikerül, alszom, min taz aludtej, ha lehet, napokon keresztül.
Most viszont valaki előjött egy pofonegyszerű módszerrel és a blogoszféra - a sok kialvatlan blogger, hehe - alaposan megkeringette az ötletet. A módszer lényege az, hogy két ébresztőórát kell használni, egy normális, durva órát, a legkésőbbi ébresztési időre beállítva, és egy másikat, ami halk zenét kapcsol be kb. másfél órával a durva ébresztés előtt - erre csak akkor kelünk fel, ha épp a könnyű alvás fázisában vagyunk - ki kell kísérletezni. (Vannak aztán durvább eszközök, pl. EKG-s alvásfázismérős ébresztők, de az most nem ez a súlycsoport.)
Én mindig tudtam, hogy a tízperces szundi gomb a telefonon - amit egy átlagos reggelen kb. 8-9-szer nyomok meg - nem lehet a végső megoldás. Most már csak a zenés ébresztőt kell megszereznem, rajta vagyok.
(via Boing Boing)
Utolsó kommentek